Fiatalabb koromban próbálkoztam oltással és szemzéssel is, de nem sikerültek. Alapvető hibákat követtem el, pl. virágrügyet szemeztem be, persze abból nem lett semmi. A járatlanoknak elmondom, hogy az oltás az, amikor egy két-három rügyes gallyrészt helyezünk a gyökérzetet adó alanyba, a szemzésnél, pedig a nemes vessző csak egy rügyét.

Tavaly beszereztem Jeszenszky Árpád  "Oltás, szemzés, dugványozás" című könyvét, amit a vegetatív szaporítás bibliájának tartanak sokan; átolvastam, s a tudással felvértezve elérkezettnek láttam az időt arra, hogy komolyan foglalkozni kezdjem az üggyel. 

Az első eredményes oltásom piros vilmoskörte volt, amit próbaképpen birsbe oltottam. Ezt tavaly tavasszal követtem el. A fás oltás ideje akkor van, amikor már az oltvány gyökérzetét adandó alany nedvkeringése megindult. Ez általában március vége, április eleje. Kajszit akartam oltani besztercei szilvába, de ott kínálta magát a lehetőség két szép birs suháng beoltásra. Gondoltam egye kutya. És jól gondoltam, mert a kb. 20 kajszi oltásból egy sem sikerült, addig mindhárom körteoltás megfogta. Az oltóágakat két másik bőtermő fáról vágtam le. Elméletileg az oltóágat korábban, január végén, február elején meg kell szedni, majd hűtőben nedvesen tartva tárolni, de én úgy dolgoztam, hogy aznap vágtam csak le a gallyat, amikor beoltottam. Ez lehetett talán a probléma a kajszi oltásaimmal, mert – azt mondják az okosok -, az almatermésűek nem érzékenyek arra, ha későn szedik meg az oltóvesszőt, a csonthéjasok esetében azonban a már megindult oltóvesszővel nem lehet sikeres az oltás. Azt is mondják az okosok, hogy az almatermésűekben eleve lényegesen jobb az eredési százalék, s a csonthéjasokat jobb ősszel alvóra szemezni. De idén újra megpróbálom a kajszi oltást is, s akkor majd beszámolok az eredményről.

Javított hasítékoltást választottam.

                               (forrás: Jeszenszky Árpád: oltás, szemzés dugványozás)

Az elmetszett alany metszési felületét behasítottam, nem az átmérőnél, hanem egy kicsit kijjebb, hogy az osztódó szövetek jobban érintkezzenek a vékonyabb nemes vessző hason részével, a behelyezett oltócsapot (két rügyre levágott nemes ág) szigszalaggal rögzítettem, majd fagéllel légmentesen lezártam. A könyvekben oltóviasszal lehet találkozni, de a"Fagél" néven kapható anyag tökéletesen megteszi.

Az alanyt megtisztítottam, azért hagytam rajta még a nemes csapon kívül is vesszőket, hogy legyen mi táplálja a tövet.

Íme a megeredt oltás:

Rendszeres zöldmunkával távolítgattam el a vadhajtásokat az oltványról, de úgy hogy még maradjon rajta egy kevés.

Az oltás kicsit később:

Nyáron át lehet vágni a szigetelőszalagot, hogy a vessző tudjon vastagodni. 

Csak idén tavasszal metszettem le az összes vadhajtást, s már csak a nemes vessző marad. Innentől övé a pálya.

Olyan szépen fejlődött, hogy még virágrügyet is hozott, amit le kellett vágnom.

A tavalyi oltás idén:

Bónuszként: három oltást említettem, ebből kettő ment birsbe, s egy vadkörtébe. Pontosabban egy olyan valamiben, amiről azt hittem, hogy vadkörte. Amikor már voltak rajta levelek, akkor láttam, hogy ez csak valami tüskés susnya. Ennek ellenére kihajtott az oltócsap. Íme:

Persze arra nem számítok, hogy ebből egy életképes valami lesz, de ez is azt példázza, hogy a körte mennyivel jobban ered, mint a kajszi. S végül a gazda, kinek szeme a vilmoskörtéket hízlalja:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.