Amióta megnyílt a lehetőség az közhasznú szervezetek számára az adó 1%-ának adományozására elindult az alapítványok között a verseny, hogy a lehető legnagyobb szeletet szakítsák ki a tortából. Én mindenkinek azt tudom javasolni, hogy nézzen körül a környezetében (pl. ahova a gyerek jár iskolába vagy amelyik egészségügyi intézményben gyógyult az illető vagy amelyik templomba járnak vasárnaponként), és azon szervezetek közül válasszon. Mert azoknak az alapítványok, akiknek van pénzük a tévében reklámoztatni magukat, minden valószínűséggel a marketingre költik a kapott 1 % jelentős részét. Nemrég indult egy alapítvány ellen eljárás éppen amiatt, hogy csak a vagyonuk egy töredék részét költötték alapítványi célra.

Nekem szerencsém van a választásban. Évek óta kurátora vagyok egy gyermekvédelmi közhasznú szervezetnek, a „Hasznos Jövőért" Alapítványnak, s természetesen az adóm 1 %-a is oda megy. Nekünk nincs pénzünk tévéreklámra, csak az ilyen gerillamarketingre.

 gyermekn.jpg

A "Hasznos Jövőért" Alapítványt Budapest Főváros Önkormányzatának Ifjúsági Otthona 1991-ben hozta létre, és a Fővárosi Bíróság 1999-ben kiemelkedően közhasznú szervezetté minősítette. Az alapítvány célja, hogy a gyermekotthonokban nevelkedő és nevelkedett fiatalok életkörülményeit javítsa, a sikeres munkaerőpiaci elhelyezkedéshez szükséges tanfolyamok elvégzését és szakmaszerzését támogassa, valamint kulturális és szabadidős tevékenységeinek anyagi hátterét biztosítsa. Tapasztalataink szerint az állami gondozásból kikerülő fiatalok önálló életkezdése sokkal nehezebb, mint a családban felnövő fiataloké, ezért kiemelt célja az Alapítványnak, hogy a nagykorúvá vált fiatalok életkezdését és lakáshoz juttatását is elősegítse.

A gyermekvédelemben is tapasztalható anyagi nehézségek és a további várható megszorítások (2013-ig 800 millió Ft visszavonása a gyermekvédelmi hálózattól) az alapítványi kifizetéseink nagyságrendekkel való megnövekedését vonják maguk után. Amit a központi költségvetésből elvonnak, azt a csoportoknak maguknak kellene kigazdálkodniuk. Ezt azonban csak az étkeztetési, a szállítási, a kulturális és szabadidős programokra szánt költségek, valamint a képzésekre fordítható költségek drasztikus csökkentésével lehet végrehajtani Így Alapítványra sokszorosan nagyobb teher hárul az anyagi veszteségek kompenzálására. Az Alapítvány minden felajánlást köszönettel elfogad, az adományozott összeg kizárólag a gyermekvédelemben hasznosul.

Annak, aki még nem döntött, kinek adja adója egy százalékát figyelmébe ajánlom alapítványunkat. Részletes információkat - a tevékenységről, a bevételekről, kiadásokról és a támogatásokról - az Alapítvány honlapján lehet találni.

 

ADÓSZÁM:                           19664833-1-42

BANKSZÁMLASZÁM:         11705008-20486345

A bejegyzés trackback címe:

https://baconakbisztro.blog.hu/api/trackback/id/tr775867542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása